Abroncsos Gábor

Elindul utánpótlás edzőinket bemutató rovatunk!!! ✅⚽️🥰
Először a legfiatalabb, U7-es korosztálynál évek óta tevékenykedő edzőpárost, Abroncsos Gábort és Marozs Lászlót mutatjuk be egy interjú formájában.✅
Abroncsos Gábor ❗️❗️❗️
Hogyan kerültél kapcsolatba a labdarúgással?❓
🗣Koromnál fogva én még abban az időben nőttem fel, amikor még nem volt mobiltelefon, internet, számítógép. Így aztán ahogyan a legtöbb fiú én is a lehető legtöbbet rúgtuk a labdát az utcán, parkokban, grundokon, azonban egyesületi keretek között sajnos nem futballoztam. A sportág iránti rajongás azonban mindig megmaradt életem során.
Miért döntöttél úgy, hogy az edzői hivatást választod?❓
🗣Főállásban 15 éve testnevelő tanárként dolgozom itt Biatorbágyon a Biatorbágyi Általános Iskolában, ennél fogva az összes labdajátékot tanítom a tanítványaimnak, köztük természetesen a labdarúgást is.2006 augusztusában egyesületünk elnöke kért fel, hogy vállaljak edzői feladatokat a klubnál, gondolkodás nélkül igent mondtam. Azért is örültem ennek a lehetőségnek, mert végre azt a sportot taníthatom a gyerekeknek, amely a sportok közül az első helyen szerepel az életemben.
Kérlek, mutasd be eddigi edző karriered! Milyen egyesületeknél és korosztályoknál dolgoztál?❓
🗣Edzői karrierem a Viaduktnál kezdődött és itt is szeretném folytatni ameddig csak lehet. 2006-ban elvégeztem az MLSZ D alap edzői képzést, majd 2012-ben UEFA B edzői oklevelet szereztem. 2006 és 2016 között dolgoztam U7, U9, U13, U19-es korosztályoknál, 4 éve viszont csak a legkisebbekkel az U7-es korosztállyal dolgozunk együtt kiváló kollégámmal Marozs Lászlóval, akivel nagyon jól kiegészítjük egymást. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján arra jutottam, hogy ez az a korosztály ahol a legjobban érzem magam, és itt teljesedek ki leginkább.
Mutasd be jelenlegi csapatodat!❓
🗣Véleményem szerint az U7-es korosztály egy rendkívül különleges, egyik korcsoporthoz sem hasonlítható. Itt inkább óvó bácsi, mint sem edző vagyok. Sokszor megkérdezik szülők, kollégák, ismerősök, hogy van ennyi türelmem ezekhez a gyerekekhez. A válasz pofon egyszerű, nagyon csodálatos dolognak tartom, hogy gyakorlatilag a semmiből kell alkotni valamit. Ezalatt azt értem, hogy elhoznak egy olyan gyereket, aki még sohasem vett részt szervezett foglalkozáson és fogalma sincs magáról a fociról, azután eltelik néhány hónap, néhány év és azt veszem észre, hogy a lelátón szurkolok egy U-13-as bajnokin az én volt ovifocisomnak. Előfordul olyan eset, amikor a gyerek álmosan, nyűgösen jön az oviból, semmi kedve az egészhez. Na, ilyenkor a legnehezebb, hogy valahogy kedvet csináljak az edzéshez és ez az igazi “művészet”. Mesélni szoktak arról mi volt az oviban, elmondja az aktuális mondókát, hozza magával a kedvenc játékát. Mégis valahogy mindig sikerül a labda felé terelni a figyelmét, hiszen ezért van itt.
Mit gondolsz, milyen a jó edző?❓
🗣Szerintem egy jó edző egyfajta „apapótló”. Nagyon fontosnak tartom, hogy felnézzen rám a gyermek, hiteles legyek a szemében. Legyen felém bizalma, érezze azt, hogy itt az edzésen csak jó dolgokat, szeretetet, odafigyelést, törődést, elismerést kap.
Mi az edzői hitvallásod? Milyen játékosokat szeretnél nevelni?❓
🗣Legfőbb edzői hitvallásom a sport szeretetére való nevelés. Úgy gondolom a megfelelő pályán vagyok. Amikor csak kimegyek a pályára edzést tartani, nem kényszerből teszem, mert „menni kell”, hanem, mert szeretem azt, amit csinálok. Nagy örömöt jelent nekem, amikor látom egy gyermek szemében a csillogást. Érzésem szerint hatással tudok lenni a tanítványaimra, és a legtöbb esetben minden gyerekkel szót értek. Maximálisan egyetértek és hiszek az „ép testben, ép lélek” mondásban. Fő célom, hogy minél több gyermek a lehető legtovább maradjon meg a labdarúgásnál. Jelenleg is nagyon nagy dolog az életemben, hogy három volt ovi focis tanítványom egyesületünknél edzői feladatot lát el.
Ha a világ bármely csapata tárt karokkal fogadna edzőként, melyiket választanád?❓
🗣Amióta az eszemet tudom, a Barcelonának szurkolok, ha tehetem, az összes mérkőzését megnézem. Nagy álmom vált valóra, amikor 2 éve élőben nézhetem meg a Camp Nou-ban a Barcelona – Valencia mérkőzést. Örök életre szóló élményt kaptam. Ennek a klubnak a filozófiája áll hozzám a legközelebb, így természetesen ez az a klub ahová a Viadukttól eligazolnék.
További sikereket és sok szép élményt kívánunk neked a Viaduktnál Gabi!⚽️⚽️🥰🤞😍😊

Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net