Deák Zsolt

Elindul utánpótlás edzőinket bemutató rovatunk!!! ✅⚽️🥰
Következzen U8-9-es stábunk, ahol először a szakmai munkáért felelős Deák Zsoltot mutatjuk be. Zsolt nemrég csatlakozott egyesületünkhöz, ahol az U8-11-ig terjedő korosztályoknál tevékenykedik.✅
Deák Zsolt❗️❗️❗️
Hogyan kerültél kapcsolatba a labdarúgással?❓
🗣Gyerekként Csepelen nőttem fel, ahol az osztálytársaimmal ugyanazon a lakótelepen laktunk, akikkel
tanítás után szinte mindig lent fociztunk a téren. Felsős korunkban, az akkori fizika tanárunk csalt el bennünket az ESMTK-ba focizni. Akkoriban talán az volt az egyetlen dolog, ami igazán lekötött bennünket, focis kártyát gyűjtöttünk, néztük a meccseket a tv-ben – majd amikor már nagyobbak
lettünk rendszeresen jártunk az azóta is nagy kedvenc Fradi meccseire (már amikor a szüleink engedték).
Miért döntöttél úgy, hogy az edzői hivatást választod?❓
🗣Amikor a középiskolás évek vége felé a pályaválasztás elé kerültünk, akkor határozottan eldöntöttem, hogy azzal szeretnék foglalkozni, ami igazán érdekel, így maradtam a sport közelében és jelentkeztem a Testnevelési Egyetemre. A döntésben nagyon nagy szerepe volt az akkori edzőimnek, illetve testnevelőimnek, egyfajta példaképként tekintettem rájuk.
Kérlek mutasd be eddigi edző karriered! Milyen egyesületeknél és korosztályoknál dolgoztál?❓
🗣Az egyetemi évek alatt mondhatni végigjártam a szamárlétrát, több utánpótlásnevelő műhelyben is dolgoztam, Halásztelken kezdtem, majd kronológiai sorrendben a Szent István, a Budai FC (Tabáni Spartacus), és az ESMTK csapatainál U9-től U17-ig szinte minden korosztálynál megfordultam valamilyen formában. Majd 2016 júliusától három évet töltöttem a Ferencvárosi Torna Club utánpótlásában, ahol az U10-U14 közötti korosztályoknál dolgoztam. Tavaly januárban egy féléves újpesti kitérő után kerültem a Viadukthoz, ahol az U8-U11 között lévő korosztályokkal foglalkozom. Mutasd be jelenlegi csapatodat!
Jelenleg az U8-U11-ig lévő korosztályoknál dolgozom, ahol a szakmai munkáért, illetve az egyéni képzésekért vagyok felelős. Szeretek ezzel a korosztállyal foglalkozni, mert ebben a korban nagyon fogékonyak a gyerekek, rövid idő alatt is látványos fejlődést lehet elérni náluk.
Mit gondolsz, milyen a jó edző?❓
🗣A jó edző elsősorban az, aki át tudja adni a tudását a játékosainak. Az utánpótlásedző feladata azonban nem csak a szakmai részben merül ki, hanem olyan értékeket kell közvetítenünk az oktató- nevelő munka során, melyek segítségével testileg és lelkileg is egészséges felnőtt válhat belőlük.
Mi az edzői hitvallásod? Milyen játékosokat szeretnél nevelni?❓
🗣A kezdeményező futball híve vagyok, szeretem ha a csapataim irányítják a mérkőzést, ennek megfelelően olyan játékosokat kell képeznünk, akik mernek vállalkozni, bátran felvállalják az előre játékot és folyamatosan nyomás alatt tudják tartani az ellenfelet. Éppen ezért partnerként kezelem a játékosokat, szeretek velük nyíltan kommunikálni és igyekszem olyan légkört kialakítani az öltözőben, amiben ők is jól érzik magukat. Szentül meg vagyok róla győződve, hogy a mai világban az autokrata vezetési stílussal hosszú távon nem lehet eredményt elérni. Ettől függetlenül az edzéseken ugyanúgy megkövetelem, hogy maximális koncentráltsággal és a kellő dinamikával végezzék el a gyakorlatokat.
Ha a világ bármely csapata tártkarokkal fogadna edzőként, melyiket választanád?❓
🗣Nehéz kérdés, mert a spanyol futball áll a legközelebb hozzám, azon belül is a Barcelona játékát kedvelem a legjobban, de ha arról van szó, hogy hol dolgoznék a legszívesebben, akkor nagy valószínűséggel valamelyik Bundesliga klubbot választanám. Korábban volt szerencsém két Bundesligában szereplő csapatnál (Hertha BSC, Bayern München) is részt venni tanulmányúton és lenyűgözött az a profizmus, amit ott tapasztaltam. Elképesztően szervezetten és fegyelmezetten dolgoznak, nem véletlen, hogy évről-évre ennyi tehetség kerül ki ezekről az akadémiákról.