Zachán András

Elindul utánpótlás edzőinket bemutató rovatunk!!! ✅⚽️🥰
U8-9-es edzői csapatunkat nyártól a biatorbágyi utánpótlásban több évig pallérozódó Zachán András bővíti.✅
Zachán András❗️❗️❗️
Hogyan kerültél kapcsolatba a labdarúgással?❓
🗣6 éves koromban kezdtem el Biatorbágyon, Abroncsos Gábor irányítása alatt focizni. 13 éves koromig itt játszottam, nagyon szép évek voltak. Aztán elkerültem a győri ETO-hoz, ott 2 évet fociztam, onnan pedig Budaörsre vezetett az utam. U19-ben visszatértem Biatorbágyra, itt sikerült bemutatkoznom a felnőttek között is. Jelenleg a Herceghalom csapatánál játszom.
Miért döntöttél úgy, hogy az edzői hivatást választod?❓
🗣Már kiskorom óta tervezem, hogy ha felnövök, edző leszek. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, és a focit is imádom, szóval számomra egyértelmű volt hogy milyen irányba szeretnék menni. Jelenleg a Testnevelési Egyetemen vagyok másodéves hallgató, testnevelő-gyógytestnevelő-egészségfejlesztő szakon, de labdarúgó edzői képzéseken is részt fogok venni a közeljövőben.
Kérlek mutasd be eddigi edző karriered! Milyen egyesületeknél és korosztályoknál dolgoztál?❓
🗣Tavaly szeptember-október környékén kezdtem el segédedzőként tevékenykedni a biatorbágyi utánpótlásban. Több korosztálynál is besegítettem, hogy megismerjem az edzőket és általuk ezt a csodás szakmát.
Mutasd be jelenlegi csapatodat!❓
🗣Az u8-9 en belül az egyik csoporttal fogok foglalkozni a gyerekekkel, Pankotai Krisztián kollégámmal. Nagyon sokáig csapattársak voltunk, úgyhogy a közös munkánk 100%-ban gördülékenyen fog működni. Már nagyon várom, hogy megismerjem a kis focistákat. Friss edzőként nagyon elszánt vagyok, és nagy bennem a bizonyítási vágy.
Mit gondolsz, milyen a jó edző?❓
🗣Szerintem jó edzőnek nagyon nehéz lenni, de pont ezért is kezdtem el ezt a szakmát, mert jó szeretnék lenni. A jó edző szerintem: figyelmes,következetes, türelmes, jól bánik a gyerekekkel, hiteles, vicces, kellőképpen szigorú. Sorolhatnám még a tulajdonságokat, de a legfontosabb, hogy megszerettesse a gyerekekkel az adott sportágat, és a közösséget, hogy a gyerekek szívesen járjanak az edzésekre és a meccsekre.
Mi az edzői hitvallásod? Milyen játékosokat szeretnél nevelni?❓
🗣Edzőként nem csak a labdarúgás fortélyait kell megtanítani a gyerekeknek, hanem azt is, hogy a pályán kívül is legyenek tisztességesek és kitartóak. Én személy szerint olyan játékosokat szeretnék nevelni, akik technikailag és taktikailag olyan tudásra tesznek szert, amire később tudnak majd építeni, ezáltal hosszú és sikeres karriert tudnak majd futni.
Ha a világ bármely csapata tártkarokkal fogadna edzőként, melyiket választanád?❓
🗣Számomra nem kérdés, hogy az FC Barcelonát választanám. Ez az a csapat amelynek ideológiája és játékrendszere a legközelebb áll hozzám, nem beszélve arról, hogy egészen kiskorom óta nekik szurkolok, a szekrényem is tele van Barca mezzel.

Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net