Hétvégi összefoglaló U13-as korosztályunkról

U13-as csapatunk harmadik bajnoki mérkőzését játszotta a Kelen SC vendégeként szombaton.✅⚽️

Tornóczky Áron értékelése: 🗣1 hónapon belül 3. mérkőzésünket játszottuk a Kelen ellen. Az első két felkészülési találkozón nagy arányú vereséget szenvedtünk és a játék képe is a Kelen fölényét mutatta. Fejlődésünket mi sem mutatja jobban, minthogy ezen a találkozón 45 percig abszolút egyenrangú ellenfelei voltunk a zöldeknek. Agresszív, határozott védekezés jellemezte csapatunkat és a támadó harmadunkban többször is sikeresen támadtuk le a labdát kihozó ellenfelet.

Szépség díjas gólunk is egy ilyen labdaszerzésből született. Sajnos a második bekapott gól után a fiúk győzelembe vetett hite és koncentráció is csökkent, így megérdemelten tartotta otthon a 3 pontot a Kelen. Nagyon nagy dicséret illeti a fiúkat, mérkőzésről mérkőzésre látható, hogy hogyan lépnek előre egyénileg és csapatként is a játék szinte minden elemében. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok szép pillanatot fognak még okozni a fiúk nekem és a kilátogató szülőknek is.🗣

Hajrá VIDOK!!!⚽️😊🥰😍✅