Hétvégi összefoglaló az U15-ös megyei bajnokságban induló korosztályunkról.

U15-ös csapatunk rendhagyó hétközi mérkőzésen fogadta a Felsőpakony együttesét. A találkozó a vendégek szoros győzelmével zárult. ✅

Kovács László értékelése: 🗣Általánosságban nézve három gólos előnyről kikapni soha nem nagy dicsőség. A mi helyzetünkben pedig egyenesen vétek. Bár ellenfelünk az utolsó két mérkőzésén megtáltosodni látszott, azért egyértelműen a győzelem volt a célunk – és e szerint is akartunk játszani. Aztán sikerült két teljesen külön meccsé változtatni a két félidőt és minden ilyen esetben alaposan érdemes megvizsgálni a hatalmas átalakulás okait. Az első játékrészben tökéletesen működött az elképzelt összerendezettség, akár több gólt is szerezhettünk volna, míg a vendégek játékát már a pálya középső harmadában sikerült elfojtani – és itt tényleg az „elfojtás“ a jó szó, mivel megelőző szerelésekkel, ütközésekkel teljesen hatástalanná tettük a próbálkozásaikat. A második félidőben viszont pont ez a szorítás tűnt el a mi oldalunkon, átjáróházzá vált a középpályánk és a rengeteg mélységi indítás után egyre nagyobb pánikot éreztem a védelmünkben.
Ugyan a futball csak egy játék, de a találkozó után síró játékosok arca elárulja: pont több ez mint csak foca, ezek a 90 percek maguk az életünk, itt nincs game over után újrakezdés, ami el van rontva azon már csak a következő akadálykor lehet változtatni – a végeredmény az tényleg végleges eredmény. 🗣
Hajrá VIDOK!!!


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net