Bemutatjuk Boros Renátót, a klubunkhoz télen érkező kapusedzőt

Renátó egyesületünk minden kapusának heti 2 alkalommal tart kiscsoportos képzést. A Puskás Akadémián járta végig a korosztályos ranglétrát, kapusedzőként pedig Csíkszeredában és Oroszlányban tevékenykedett. A vele készült interjút alább olvashatjátok.🙂✅
Hogyan kerültél kapcsolatba a labdarúgással?❓
Óvodás koromban kezdtem el focizni Oroszlányban , akkor még nem kapuba, hanem elől csatárként szerettem játszani . Később rájöttem hogy inkább a kapuba kéne be állni, mert ott nem kell annyit futni 🙂 . Édesapám úgy döntött, hogy elvisz a Puskás Akadémiához egy próbajátékra. Mitring István próba edzésén sikerült jó benyomást keltenem és le is igazoltak. Ha jól számolom kereken 7 évet sikerült az Akadémián töltenem. Sikerült profi szerződést kapnom és az utánpótlásban többször is magyar válogatott meghívott kapni. Később mikor elértem a felnőtt korhatárt az Akadémia második csapatában játszottam és még volt szerencsém Csíkszeredába is kölcsönbe igazolni és játszani.
Miért döntöttél úgy, hogy az edzői hivatást választod?❓
A pályafutásom NB3 szintig emelkedett, ezért úgy döntöttem, hogy energiáimat inkább a kis kapus palánták képzésébe és előrelépésébe fektetem.
Kérlek mutasd be eddigi edző karriered! Milyen egyesületeknél és korosztályoknál dolgoztál?❓
Mikor Csíkszeredába játszottam akkor az ott nevelkedő utánpótlás kapusoknak tartottam külön edzéseket, Magyaroszágon Oroszlányban az utánpótlás kapusokkal foglalkoztam, de szerettem volna feljebb lépni és pont meg keresett a Viadukt SE, így éltem a lehetőséggel.
Mutasd be jelenlegi csapatodat!❓
Hát szerintem a klubnál nekem van a legtöbb “csapatom”. Az U8-as gyerekektől kezdve egészen a felnőtt kapusokig dolgozok.
Mit gondolsz, milyen a jó edző?❓
Elsősorban egy jó viszonyt kell tudnia kialakítani a kapusokkal, mert csak így garantált az eredményes munka és a folyamatos fejlődés. Mindig az adott életkorban szükséges képzést kell átadni. A hiányosságokat ,gyengeségeket pedig minden edzésen fejleszteni kell.
Mi az edzői hitvallásod? Milyen játékosokat szeretnél nevelni?❓
Amellett, hogy azon vagyok, hogy maximálisan át adjam a képzést a kapusoknak nem mehetünk el amellett, hogy magabiztos, határozott, céltudatos vezéregyéniséget szeretnék nevelni belőlük, hogy a pályán és az életben is megállják helyüket.
Ha a világ bármely csapata tárt karokkal fogadna edzőként, melyiket választanád?❓
Igazából ilyen álom csapat nincsen számomra, mindig az aktuális klubomnál szeretném a maximumot nyújtani.
Hajrá Renátó!!!🙂😍🥰✅❗

Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net