Bemutatjuk az egyesületünkhöz télen érkező utánpótlás edzőnket, Guta Jánost

Jani külföldön is tevékenykedett már, most pedig a Budai FC-től érkezett hozzánk, hogy az U8-9 és az U10-11-nél folyó szakmai munkát segítse. Ismerjétek meg!🙂
❓Hogyan kerültél kapcsolatba a labdarúgással?❓
Az egész életem a labdarúgás körül forog. Alig töltöttem be a nyolcadik életévemet, amikor az iskolai csapatban versenyszerűen kezdtem futballozni. Három év múlva igazolt le a Debreceni Sportiskola. Végig járva a DVSC akkori korosztályos csapatait egészen a tartalék csapatig jutottam, ahol azonban egy súlyos sérülés keresztbe húzta a számításaimat. A műtét és a rehabilitáció után még két évig fociztam versenyszerűen aztán felhagytam a profi futballal.
❓Miért döntöttél úgy, hogy az edzői hivatást választod?❓
Miután felhagytam a versenyszerű labdarúgással mindenképpen szerettem volna a foci vonzáskörzetében maradni. Ebben az időben már a Debreceni Tanítóképző Főiskola hallgatója voltam testnevelés műveltség területen, ahol rengeteg gyakorlati órán vettünk részt. Rájöttem, hogy hamar megtalálom a hangot a gyerekkel, nem jelentett gondot egy testnevelés óra megtartása, örömömet leltem a tanításban. Ekkor jött a lehetőség, hogy párhuzamos képzésben lehet jelentkezni a TF labdarúgó edzői szakára, ahová néhány akkori labdarúgó társammal felvételt nyertünk. Ezután az élet külföldre (Wales) sodort, ahol az angol nyelv elsajátítása után, a képesítéseim megszerzése alatt és után Cardiffban kaptam munkát edzőként különböző korosztályoknál. Számos sikerben való részvétel és a ranglétrán való felfelé lépkedés után azt gondolom, az élet visszaigazolta, hogy jól döntöttem, amikor ezt a pályát választottam.
❓Kérlek mutasd be eddigi edző karriered! Milyen egyesületeknél és korosztályoknál dolgoztál?❓
2021 – Viadukt SE U8 – U11 Szekció vezető
2019 – 2020 Budai FC U15, majd U16 vezetőedző
2018 – 2019 Csepel FC U8 és U10 vezetőedző
2017 – 2018 Danescourt FC U10 (Cardiff)
2016 Cardiff City ADC U10 (Cardiff Akadémia)
2016 – 2017 Danescourt FC U9 (Cardiff)
2015 – 2016 Danescourt FC U8 (Cardiff)
2015 – 2016 Cardiff Eagles FC (felnőtt walesi bajnokság)
❓Mutasd be jelenlegi csapatodat!❓
Edző kollégáimmal jelenleg az U8-U9 és az U10-U11-es korosztálynál dolgozunk. Mind a négy korosztályban rengeteg tehetséges gyerek van, akik előtt nagy jövő állhat. Szakmailag felkészült munkatársaimmal azon dolgozunk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a srácokból.
❓Mit gondolsz, milyen a jó edző?❓
Komplex. Rengeteg tulajdonsággal kell rendelkezni, de ez önmagában kevés. Az alap, hogy szakmailag felkészült, elhivatott legyen, de azt gondolom, hogy különbséget edző és edző között az jelenti, hogy hogyan tudja átadni a megszerzett tudást. Itt jelennek meg olyan fontos tényezők, mint emberismeret, empátia, pedagógia stb., melyek nélkül nem lehetséges egy bizalmi kapcsolat kialakítása.
❓Mi az edzői hitvallásod? Milyen játékosokat szeretnél nevelni?❓
Mindig is azt vallottam, hogy elsősorban embereket nevelünk. Amikor a játékosaim pályára lépnek, vagy csak megjelennek valahol, ott nem csak a klubjukat és önmagukat képviselik, hanem az edzőjüket, a szüleiket is. Nem lesz mindenkiből topjátékos, de törekednünk kell rá, hogy a mindenkiből a legtöbbet hozzuk ki és ha ez sikerül, akkor ezek a gyerekek meg fogják állni a helyüket mind a futball, mind a saját világukban.
❓Ha a világ bármely csapata tárt karokkal fogadna edzőként, melyiket választanád?❓
Jelenleg jól érzem itt magam a klubnál. Családias a légkör, ahol magasan képzett, jó felfogású edzőkkel dolgozhatok együtt, de ha egyet kell mondani, akkor csakis a Juventus! Hatalmas fan vagyok, mióta az eszemet tudom. 😊


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net