Harcban a bajnoki címért U14-es fiataljaink

Elmúlt két mérkőzésen mondhatni rangadót játszottak 2007-es fiaink. Előbb a Soroksár együttesét sikerült legyőzniük mutatós játékkal 4-2-re idegenben, a hétvégén pedig a Dunaharaszti MTK ellen tudtak 3 pontot szerezni egy küzdelmes mérkőzésen. Ugyan 2-0-ás vezetést követően egyenlített az ellenfél, a döntő találatot a mieink szerezték.💪😍
✔Edzői értékelés a Dunaharaszti mérkőzést követően:
„Az első félidőben hamar sikerült felvennünk a mérkőzés ritmusát, a szűk pálya gyorsabb megoldásokat igényelt a megszokottnál, amiben persze ott voltak a hibák, de a helyzeteinkkel tudunk élni elől. 2 gólos előnynél több lehetőségünk is adódott a mérkőzés eldöntésére, azok kimaradtak, az ellenfél pedig felkapaszkodott. A második félidő nem volt éppen szemet kápráztató, de már többször is bizonyított a csapat, ha a játék nem is megy olyan gördülékenyen, vagy épp a mérkőzés nem alakul kedvezően, tudunk extra energiákat mozgósítani azért, hogy eredménytől függetlenül emelt fővel hagyhassuk el a játékteret. Büszkék vagyunk a gyerekekre, hétről hétre rengeteget tesznek azért, hogy jobbak legyenek!”
A csapat jelen állás szerint a tabella 2. helyén várhatja a mai rangadót az I. helyezett Kelen SC ellen.🙂😍🥰💪❗✅

Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net