Győzelemmel hangoltunk az utolsó körre 🟢

Megyei bajnokságban szereplő U15-ös csapatunk az elmúlt fordulóban tovább javított hazai mérlegén, miután az Iharosban 4️⃣:2️⃣ arányban legyőzték a Kiskunlacháza korosztályos együttesét.

Edzőjük, Fülöp Noel, játékosai küzdeni akarását emelte ki:

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, mindenkin látszott, hogy mindenáron meg akarjuk nyerni ezt a mérkőzést, helyzeteket alakítottunk ki, pontos passzokkal megbontottuk a védelmüket, és nem nagyon engedtük az ellenfelet a kapunk elé. A jó játékunknak és nagy fölényünknek köszönhetően a félidőre 3-0-ás előnyt dolgoztunk ki. Nagyon megdicsértem mindenkit a szünidőben, és ugyanilyen odaadást kértem a második játékrészre is. Ezzel ellentétben a nagyobb előny kicsit elaltatott minket, így magunkra húztuk ellenfelünket, két figyelmetlenségből is gólt kaptunk, majd ezután számos szöglet hatástalanítása nagy gondot okozott számunkra, valamint a pálya közepén többször előre tudott törni a csapatkapitányuk. Szerencsére az egyik ilyen nagyon ígéretes előretörést a belsővédőink le tudták fülelni, majd az ellentámadásból ziccerben ugorhatott ki támadónk, és közelről nem hibázott.
Összességében főleg az első félidőben mutatott fölényes játékunknak köszönhetően, megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.”

⚽️ A bajnokság zárásaként vasárnap a Törökbálint látogat el hozzánk, akiknek a gólerős játékából alaposan fel kell majd készülnünk.

Mindent bele❗️💪 Hajrá, Vidok❗️💚🤍


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net