Ferencvárosi vendégjáték

⚽ Múlt szombaton U13-as csapatunk is a Ferencváros együttesével találkozott. Az ehhez hasonló mérkőzések mutatják meg igazán a Kiemelt bajnokságok sava-borsát. Bár vereséget szenvedtünk, de sokat lehet tanulni az ilyen párharcokból, ahol játékosaink megmutathatják magukat egy igen komoly klub szakmai stábjának is.
Tornóczky Áron a srácok fejlődését emelte ki értékelésében, hiszen az odavágón történtekhez képest jelentős javulást látott a mutatott játékban.
👇
„Ha az őszi összecsapással állítom párhuzamba ezt a mérkőzést, akkor tisztán látszik, hogy mekkora fejlődésen ment csapatunk keresztül. Az akkori kétszámjegyű kapott gólt sikerült leredukálnunk, sőt még mi is tudtunk szerezni egyet. A labda többségében a Ferencvárosnál volt, azonban szervezett védekezésünk miatt nem engedtünk sok helyzetet nekik. A mérkőzésnek voltak olyan periódusai is, amikor nekünk sikerült odaszorítani őket a kapujuk elé, ezzel veszélyt teremtve. Örültem, hogy a gyerekek nagynevű ellenfelünkkel szemben is próbálkoztak a támadások rövid passzos, kombinatív felépítésével és felmerték vállalni a letámadást, hiába kockázatosabb ez egy ilyen képességű csapat ellen. Büszke vagyok a fiúkra, nagyot küzdött mindenki!”
⚽ Szerdán, azaz holnap a Dunakanyar korosztályos együttesét fogadjuk a Kolozsvárin, akiknek mindenképp szeretnénk visszavágni az ősszel elszenvedett vereségért, vasárnap pedig Budaörsre látogatunk. Fiataljaink azon lesznek, hogy az említett két találkozót követően minél több megszerzett ponttal tudjon gazdagodni a csapat.
Mindent bele❗💪 Hajrá, Vidok❗💚🤍


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net