A bajnoki pontokat elhoztuk Pilisszentivánról

Kiss Baranyi Sándor vezetőedző értékelése: "Különösen fontos volt számunkra ez a mérkőzés, hiszen ezúttal elsősorban önmagunkat kellett legyőznünk. Furcsa kettősséget okozott, hogy a héten a kupamérkőzésen és a bajnokin is a Pilisszentiván volt az ellenfél, „okosan” kellett sáfárkodni erőinkkel. A bajnoki mérkőzés elképzeléseink szerint alakult, gyorsan vezetést szereztünk, sőt azonnal megdupláztuk előnyünket. Ez fontos volt, hiszen tudtuk, hogy az ellenfelünk lelkesedése csak így törhető meg; de az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a pilisszentiváni pálya talaja nem a mi játékstílusunknak kedvez, így örültünk, hogy hamar megnyugtató előnyre tettünk szert. Viszont a gyors gólokat követően hiába játszottunk hatalmas fölényben, mégsem sikerült tovább növelni vezetésünket. Sőt, közvetlenül a szünet után az ellenfél betalált új kihívások elé állítva bennünket. Csapatunk karaktere azonban ismét megmutatkozott, mert ebben a helyzetben jól reagált, képes volt megújulni, szebbnél szebb támadásokat vezetve, szép gólokat elérve magabiztos, megérdemelt győzelmet aratott. Külön öröm számunkra, hogy nagyon sok szurkoló kísért el bennünket vidékre is és támogatta a csapatot Pilisszentivánon."

Pilisszentiván SE - Viadukt SE-Biatorbágy 1-4 (0-2)

Román V . - Kalmár D. B., Kinyik Á., Fodor D. Z., Stadler B., Mogyorósi Z., Novák L. (Vajda D.), Kele B. (Klinger J. M.), Skita T. (Versits Zs.), Kiss Baranyi L. (Nagy R.), Szép I. (Kerkovits Á.)

Csere: Stock Sz.

Gólszerzők: Fetter G. 47. p., ill. Kalmár D. B. 4. p., Skita T. 5. p., Nagy R. 71. p., Fodor D. Z. 74. p.

A mérkőzés jegyzőkönyve: http://adatbank.mlsz.hu/match/15/14/15033/22/1203093.html

Szép volt, srácok! Hajrá, Vidok!

 

A következő fordulóban a Gödöllőt fogadjuk.

 

Fotó: Daru Andrea.

2017. 04. 09.