Fordulatos mérkőzésen szenvedtünk vereséget Nagykátán

Kiss Baranyi Sándor vezetőedző értékelése: "Hektikus mérkőzésen vagyunk túl, a mérkőzés elején kétszer is vezetést szereztünk, végül mégis pont nélkül távoztunk. A játékidő nagy részében mi irányítottunk, a mi akaratunk érvényesült, összességében nem érdemeltünk vereséget, viszont az első félidő utolsó 10-15 percében történtekre nem találom a szavakat. Ebben az időszakban csapatunk korábban nem tapasztalt rendezetlen arcát mutatta, amit a Nagykáta kiváló képességű támadói pillanatok alatt kihasználtak. Szünet után rendeztük sorainkat, a második játékrészben kontrolláltuk a játékot, szép góllal egyenlítettünk, ezt követően pedig közel álltunk a győzelemhez is. Sajnos azonban a fordulatokból a hazaiak jöttek ki jobban, hiszen az utolsó percben szerzett fejes góllal megszerezték a három pontot. Ezen a mérkőzésen a támadójátékunk lett a vesztünk, ezúttal a kreativitás nem párosult jó védekezéssel, így a csapatrészek között keletkezett távolságokat a Nagykáta kíméletlenül kihasználta. Ezen változtatnunk kell, mert 90 percen keresztül stabil, egységes, rendezett csapatjátékra van szükség, hogy eredményesen tudjunk megvívni ilyen mérkőzéseket is."

Nagykáta SE - Viadukt SE-Biatorbágy 4-3 (3-2)

Kondor T. - Kalmár D. B., Kinyik Á., Veres L. D. (Vajda D.), Mogyorósi Z. (Orbán M.), Novák L. (Molnár Cs. L.), Kele B., Skita T., Bruckner A. G., Szép I. (Kiss Baranyi L.), Papes F.

Cserék: Román V., Seregi G.

Gólszerzők: Czakó N. 14. p. (11-esből), Szalkai P. 36. p., Mányi D. 41. p., Balogh I. 90. p., ill. Skita T. 8. p., Novák L. 16. p., Kalmár D. B. 61. p.

A mérkőzés jegyzőkönyve: http://adatbank.mlsz.hu/match/46/14/16808/11/1251596.html

 

Hajrá, Vidok!

 

Fotó: Daru Andrea

2017. 10. 21.