Három pont Dunavarsányból

Galántai Zsolt: "Először is szeretném megköszönni Sprinzeisz Zoltánnak, U19-es csapatunk vezetőedzőjének, hogy ebben az extrém helyzetben ismét számíthattunk rá, ezzel újfent bizonyította a klub iránti lojalitását. Pontosan tudtuk, milyen feladataink vannak a csapat felkészítését illetően, az egész heti munkát ennek igyekeztünk alárendelni. Voltak pillanatok, amikor reménytelennek tűnt a helyzet, de pénteken megvolt az áttörés, mérhetetlen energiák szabadultak fel bennünk. A mérkőzésre becsületesen felkészültünk, bíztunk benne, hogy minél többet meg tudunk valósítani az elképzeléseinkből. Fontos, hogy mentálisan erősek voltunk, a nehéz szituációkban játékosaink remekeltek, ennek köszönhetően szereztük meg a három pontot a Dunavarsány otthonában. A dunavarsányinál is nehezebb mérkőzésre számítunk a Szigetszentmiklós ellen, a legjobb formánkra lesz szükség, hogy újra ünnepelhessünk.

Köszönettel tartozunk Kiss Baranyi Sándornak az elvégzett munkáért, mely biztonságos alapot jelent számunkra a hátralévő találkozókon."

 

Pest megyei I. osztály, 13. forduló

Fémalk-Dunavarsány - Viadukt SE-Biatorbágy 1-5 (0-1)

Kondor T. - Molnár Cs. L. (Kerkovits Á.), Orbán M. (Kiss Baranyi L.), Kalmár D. B., Kinyik Á., Vajda D., Novák L. (Mogyorósi Z.), Kele B., Skita T. (Veres L. D.), Bruckner A. G., Papes F.

Cserék: Román V., Seregi G., Olaj Gy. Á.

Gólszerzők: Novák A. 62. p., ill. Skita T. 20. p., Mogyorósi Z. 65. p., 69. p., Vajda D. 71. p., Kalmár D. B. 90. p.

A mérkőzés jegyzőkönyve: http://adatbank.mlsz.hu/match/46/14/16808/13/1251617.html

 

Szép volt, srácok! Hajrá, Vidok!

 

Fotó: Daru Andrea

2017. 11. 07.