A hosszabbításban szenvedtünk vereséget Pilisen

Kiss Baranyi Sándor vezetőedző értékelése: "Kiélezett mérkőzésen vereséget szenvedtünk, holott azt gondolom, hogy a Pilis otthonában rászolgáltunk a döntetlenre. Hogy pont nélkül maradtunk, annak alapvetően két oka van, az egyik az, hogy csapatunk bár igyekezett - az első félidőben jól játszott és akár el is dönthette volna a mérkőzést -, mégis olykor hibázott, egy hibánkból pedig az ellenfél gólt szerzett. A másik ok az, hogy míg mi elsősorban a labdarúgást helyezzük előtérbe, azon belül is arra törekszünk, hogy csapatunk tisztességes eszközökkel, kvalitásainak köszönhetően kerekedjen az ellenfél fölé, addig bizonyos esetekben mással is találkozunk. A labdarúgás elsősorban játék, nem gladiátorok küzdelme, véleményem szerint nem fér bele, hogy egy csapat úgy kívánjon érvényesülni, hogy közben ellenfelének súlyos sérülést okozzon, nyilvánvalóan szándékosan. Nem kívánom vereségünket arra fogni, hogy kapusunkat, Kondor Tamást brutálisan letaglózták, de tény, hogy meghatározta az utolsó percek történéseit. Ennek ellenére azt mondom, hogy meg kell tanulnunk ilyen kiélezett helyzetekben is helyt állnunk, mert ahhoz, hogy előre lépjünk, elő kell vennünk a GYŐZTES MENTALITÁST. Hétvégén javítunk!"

Pilisi LK-Legenda Sport - Viadukt SE-Biatorbágy 1-0 (0-0)

Kondor T. - Orbán M., Kalmár D. B., Kerkovits Á., Kinyik Á., Mogyorósi Z. (Kele B.), Novák L. (Kiss Baranyi L.), Skita T., Bruckner A. G., Szép I., Papes F.

Cserék: Román V., Veres L. D., Olaj Gy. Á., Molnár Cs. L.

Gólszerző: Tímár G. 96. p.

A mérkőzés jegyzőkönyve: http://adatbank.mlsz.hu/match/46/14/16808/4/1251541.html

 

Hajrá, Vidok!

 

Fotó: Daru Andrea.

2017. 09. 03.