Magabiztos győzelem a Nagykáta ellen

Kiss Baranyi Sándor vezetőedző értékelése: "Hazai pályán szépen zártuk az évet. Csapatunk kiválóan reagált a múlt heti Maglód elleni – hozzánk méltatlan – játékra. Ezen a mérkőzésen csapatunk valamennyi erényét felsorakoztatta, nem túlzás azt állítani, hogy teljesen megérdemelten győztünk ilyen gólkülönbséggel is, hiszen az első perctől kezdve maximális koncentrációval, támadó attitűddel, felszabadultan, kreatívan futballoztunk. Élményszámba mentek góljaink, amelyek ezúttal még kívülről nézve is tapsra ragadtattak. Boldog vagyok, hogy hazai közönségünk is láthatta, miért dolgoztunk keményen egész évben. Játékosaink is megérdemelték, hiszen egész évben példa értékűen álltak a kihíváshoz, és megteremtették önmaguk számára egy szép jövő lehetőségét. Talán csak amiatt vagyok picit morcos, hogy a negyedik megszerzett gólunkat követően alább hagyott a koncentrációnk, és így jónéhány gól még bennünk maradt ezen a napon. Reméljük, a ma elmaradt góljaink Taksonyban előkerülnek. Köszönjük szurkolóink biztatását, nagyon szerettük volna őket kiszolgálni a hazai záráson."

Viadukt SE-Biatorbágy - Nagykáta SE 4-0 (2-0)

Kondor T.  (Román V.) - Kalmár D. B., Kinyik Á., Fodor D. Z., Mogyorósi Z. (Kiss Baranyi L.), Vajda D. (Versits Zs.), Novák L. (Nagy R.), Kele B., Skita T., Bruckner A. G., Papes F. (Kalmár G.)

Csere: Klinger J. M.

Gólszerzők: Skita T. 18. p., 45. p., Novák L. 49. p., Kalmár D. B. 59. p.

A mérkőzés jegyzőkönyve: http://adatbank.mlsz.hu/match/15/14/15033/29/1203148.html

 

Az utolsó bajnoki fordulóban Taksonyba látogatunk. Hajrá, Vidok!

 

Fotó: Daru Andrea.

2017. 05. 28.