Őszi beszámoló - U12

U12-es csapatunk az I.osztály közép-nyugati csoportjában szerepel, ahol a 6. helyen zárták az őszt. Farkas Arnold vezetőedző értékelte a félévet.

“Bevallom, a nyári felkészülési időszak alatt nem láttam még azt a csapatot, akik majd meghatározó résztvevői tudnak lenni az U-12-es I. osztályú bajnokságnak. A tavaly még Bozsik tornákon, illetve edzőmérkőzéseken fejlődő 2007-es korosztályunkhoz rengeteg új ígéret érkezett, többek között Perbálról, Telkiből, Budakesziről, és nem utolsó sorban Szigetszentmiklósról. „Aggódásom” elég hamar köddé vált, az edzések magas fokon pörögtek, kiváló létszámban, és egy őszinte, szép focit játszva, győzelmekkel indítottuk a bajnokságot. A folytatásban már vegyes volt a mérleg, de a lelkesedésünk, és a felfogásunk nem változott, az eredmény csak másodlagos mozgatórúgó.

Bátran írhatom, hogy idény végére kialakult egy fantasztikus közösség, ahova szívesen jár le mindenki, és barátok fociznak hétről hétre a győzelemért!

Egy egészséges hiányérzet azért van bennem, nem titkolt célom, hogy több pontot szerezzünk tavasszal, de ami még fontosabb, hogy csapatszinten előrelépést mutassunk, illetve egyénileg mindenki fejlődjön tovább a maga szintjén.

Bizakodásra ad okot az őszi szezon, de még csak most kezdődik a java….hajrá Viadukt!"

2018. 12. 15.