Szabó Dorka

Biatorbágyról a válogatottba!

Sportrovatunk az elkövetkező időszakban olyan fiatalokat mutat be a lapjain, akik Biatorbágyon kezdték el sport pályafutásukat, itt tanulták sportáguk alapjait. Napjainkban pedig már méltó módon képviselik településünket és sok más hírességek mellett viszik jó hírünket a világ minden tájára. Sorozatunk második tagja egy 18 éves hölgy, Szabó Dorottya, aki jelenleg a Ferencváros felnőtt női csapatának tagja, valamint a magyar női U-19-es válogatott. Összeállításunkat egy telefonbeszélgetés alapján készítettük.

Szabó Dorka 6 évesen kezdett Biatorbágyon focizni, annak a tehetséges csoportnak volt a tagja, ahol többek között Tajti Matyi is játszott. Már kis korában is feltűnő volt elképesztő kötődése a labdához, hiszen Vértesbogláron laktak és rávette a szüleit, hogy hetente többször hozzák át Biára az edzésekre és a meccsekre. Szabadidejében is szinte csak a labda érdekelte, lakáson kívűl és belül is ezzel játszott szülei „nem kis örömére”. 12 éves koráig játszott nálunk és bizony a Bozsik tornákon alaposan megkeserítette a környező csapatok fiú focistáinak a dolgát. Abban az időben  nem voltak gyerek női csapatok, így a lányok is a fiú csapatokban szerepeltek ameddig engedte a szövetség. Tehetségére jellemző, hogy korosztályában a fiúk közül is a legjobbak közé tartozott. Már akkor is a szorgalom, a foci íránti alázat és elkötelezettség jellemezte. 2008-ban  igazolta át a Felcsúti Puskás Akadémia, majd  2011-ben a Ferencváros női csaapata. Pályafutása egyenes vonalban ívelt felfelé a Fradinál először az U-17, majd az U 19, 2 éve pedig a felnőtt csapat stabil tagja lett. Tavaly magyar bajnoki bronzérmes lett, idén pedig készülnek a női bajnoki döntő rájátszására az MTK ellen. Tehetségére a szakemberek is felfigyeltek, korábban a magyar női U17-es válogatott tagja volt, jelenleg pedig a magyar U19-es válogatottal készül az őszi Európa bajnoki selejtezőkre. Valószínűleg nem késik sokat a bemutatkozása a felnőtt válogatottban sem.

Életfelfogása mit sem változott, továbbra is a foci tölti ki az életét, valamint szorgalmasan tanul. Jeleneleg a Veres Pálné Gimnázium tanulója és készül a Corvinus egyetemi felvételire.

Kérdésemre válaszolva, hogy mit csinál szabadidejében, mit sem változott az elmúlt 10 évben, továbbra is csak a foci és a foci.

Sok sikert kívánunk neki a pályafutásában mind klubszinten, mind a válogatottnál.


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net