Szezonértékelő – U11

Idén az U10-11-es korosztályunk a legnépesebb, több edzésen is meghaladta a gyerekek száma az 50 főt, ennek megfelelően 4 edző (Farkas Arnold, Szűcs Richárd, Kinyik Ádám és Kovács Attila) foglalkozik a 2008-,2009-es születésű gyermekekkel. A 4 edző közösen fogalmazta meg gondolatait.

„Nagyon örülünk, hogy ilyen magas a létszám a korosztályban, jó látni a gyerekeken, hogy mindig jó kedvvel, sokszor „sprintben” érkeznek a pályára, és nagy mosollyal az arcukon mennek haza az edzések végén. Mindig kislétszámú csoportokban dolgozunk, ami garantálja a magas labdaérintésszámot, a futball technikai, taktikai, fizikális, mentális elemeit pedig szinte kivétel nélkül globálisan, játékokban oktatjuk a korosztályos képzési céloknak megfelelően. Ezeknek a játékoknak köszönhetően rengeteget fejlődtek a gyerekek egyénileg, amit a mérkőzéseken, tornákon mutatott egyre tudatosabb játékuk is visszajelez. Nagy kihívást jelentett, hogy közel 50 gyermeket versenyeztetni tudjunk, de Bozsik tornák, edzőmérkőzések és meghívásos tornák segítségével igyekeztünk mindenkinek kellő játéklehetőséget biztosítani. A rövid téli szünet után január 7-én már folytatjuk is a munkát, a szezon második felében szeretnénk még tovább növelni ezt a már így kiemelkedőnek mondható létszámot, az edzéseken, tornákon pedig újabb és újabb feladatok elé állítani a gyerekeket, törekedve ezzel fejlődésük folyamatosságára.”

2018. 12. 14.