U11-es élmény Fehérváron és Felcsúton

A Marosi Balázs, Rendek Örs, Márkus Szabolcs, Ferkócza Balázs, Szántay Ádám, Borzók András, Kronn Emilio, Nádházi Dániel, Molnár Koppány, Szíjártó Bertalan, Nagy Soma, Kiss Csanád összetételű csapatunk előző héten Felcsúton járt, ahol a Puskás Akadémia korosztályos csapatával mérkőzött meg. A találkozó elején a megilletődöttség egyértelmű jeleit mutatták srácaink, a játék egyik elemében sem voltunk vállalkozóak. Várható volt, hogy az első gólig tart mindez, és így is történt. Később rendeztük sorainkat, és egyenlő ellenfelei tudtunk lenni az egyébként komolyabb erőkből álló felcsúti csapatnak. Játszottuk a saját, megbeszélt focinkat, néhol ugyan még akadozott a gépezet, de abszolút büszkék lehetünk gyermekeinkre. Hasznos, jó iramú mérkőzés volt, és nem mellesleg óriási élmény valamennyiünknek. 

 

A Marosi Balázs, Rendek Örs, Márkus Szabolcs, Ferkócza Balázs, Szántay Ádám, Nagy Soma, Rab Bence, Szíjártó Bertalan, Kiss Csanád összeállítású U11-es csapatunk ma reggel a Videoton vendége volt Székesfehérváron. Ismét nagy iramú, intenzív mérkőzést játszottunk, és az előző héthez képest ezúttal a kapu előtt is feltaláltuk magunkat. Néhol döcögött a játék, időnként kapkodás, valamint pontatlan foci volt felfedezhető a nagy igyekezetben, de a hozzáállás, illetve a szép, kreatív gólok kárpótoltak minket. Összességében partnerei tudtunk lenni a Vidi 2008-as korosztályának, és komoly erőfelmérő volt a következő találkozók előtt. 

 

Csak így tovább, gyerekek, hajrá, Viadukt!

 

Fotó: Farkas Arnold

2018. 02. 04.