Új vezetőedző irányítja felnőtt csapatunkat

Mint ismeretes az őszi szezon 12. fordulóját követően Kiss Baranyi Sándor munkahelyi elfoglaltságokra hivatkozva távozott a felnőtt csapat éléről, az utolsó három mérkőzésen pedig Galántai Zsolt irányította a gárdát. Egyesületünk közben kereste a megfelelő szakembert a vezetőedzői pozíció betöltésére és Csurka Zoltán személyében meg is találta.

Galántai Zsolt: „Diósdon dolgoztam együtt Zolival, ott ismertem meg őt személyesen, és láttam testközelből a munkáját. Rendkívül motivált, ambiciózus és szakmailag felkészült szakembernek tartom, aki fiatal kora ellenére már komoly másod- és harmadosztályú edzői tapasztalatokkal és sikerekkel rendelkezik. Nincs kétségem afelől, hogy a kitűzött feladat megoldására tökéletesen alkalmas. Január második hetében két ráhangoló edzéssel kezdünk, majd január 15-től indul a munka. Célunk idén reálisan már csak a dobogóhoz közel kerülés lehet. A szakmai munkát új alapokra helyezzük, szem előtt tartva stratégiai céljainkat - mint például a fiatal játékosaink felnőtt csapatba építését. A játékoskeretben kisebb változások várhatók, mellyel előkészülünk a következő szezonra, ahol megcélozzuk a dobogót.”

 

Hajrá, Vidok!

 

Fotó: sztkfutball.hu

2017. 12. 15.