Viadukt SE 2-4 Nagykáta SE 🟢⚪️

Felnőtt csapatunk a Pest megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 1️⃣1️⃣. fordulójában hazai pályán fogadta a Nagykáta együttesét.

⚽️ Gólokban gazdag összecsapást láthatott a közönség, és ugyan az egyenlítés kétszer is sikerült játékosaink számára, a kulcsfontosságú pillanatok a kevesebbet hibázó vendégcsapat sikerét eredményezték.
💬 Vezetőedzőnk, Lipők András értékelésében felhívta a figyelmet arra, hogy messze van még az őszi szezon vége, ezért most mindenkinek előre kell tekintenie a következő mérkőzésekre:

„Sajnos megint nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy szerettük volna. Ez volt a héten a harmadik találkozónk, és emiatt kicsit fásultan mozogtak a játékosok. Sokat hibáztunk a saját és az ellenfél kapuja előtt is, mondhatni magunkat vertük meg. Nagyon remélem, hogy mielőbb összekapjuk magunkat, mert vár még ránk 4 nagyon kemény mérkőzés.”

⚽️ Elsőként Veresegyházán lesz lehetőség a javításra, akik ellen vasárnap 1️⃣3️⃣ óra 3️⃣0️⃣ perckor kezdődik soron következő bajnoki mérkőzésünk.
Mindent bele❗️💪 Hajrá, VIDOK❗️💚🤍


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net