U13-asaink őszi értékelése 🟢🙋‍♂️

Filozófiánkról és a korosztály bajnoki szerepléséről fogadjátok sok szeretettel utánpótlás edzőnk, Farkas Arnold beszámolóját:
⤵️
“Egyesületünk idén „C” minősítést kapott, ami az akadémiák és a tehetségközpontok után a harmadik számú besorolás, úgynevezett körzetközponti titulus.
Idén a C típusú klubokat egy bajnokságba rakták, s bár tavaly hízelgő volt az akadémiák ellen is versengeni és adott esetben őket szorongatni, ezúttal a hasonló szintű egyesületekkel kellett megmérkőznünk egy regionális bajnokság keretein belül.
Erről a korcsoportról tudni kell, hogy a nagypályás foci küszöbén áll, és ebben a korosztályban a legkelendőbbek játékosaink, ez már-már tendencia.
Partneregyesületünk, a nagy múltú Ferencváros idén is figyelemmel kísérte 2009-es, és 2010-es srácainkat (vegyesen szerepel a két évjárat ebben a csapatban), és két-három tehetségünk igen közel áll ahhoz, hogy megugorja ezt a lépcsőfokot.
Idei szereplésünk is közrejátszik ebben, mérkőzéseink döntő többségét domináltuk. Csapatként, és ami a legfontosabb, egyénileg is meghatározó résztvevői voltunk a sorozatnak, jól mutatja elért helyezésünk is, a dobogó legalsó fokáról várhatjuk a tavaszi küzdelmeket.
Az említett regionális bajnokság mellett U12-13-as srácaink kiélezett edzőmérkőzéseken vettek részt, a téli szezont pedig a parkettán folytatjuk, a rendkívül hasznos futsal kerül előtérbe.
Klubunk kiemelt feladata – a tömegesítés mellett – az egyén fejlesztése, és a tehetség gondozása, melynek igen fontos, és szenzitív időszaka ez a korosztály.
Ennek szellemében reméljük, hogy minél több játékosunkat tudunk feljebb adni, ezért dolgozunk minden nap, és egy remélhetőleg pozitív végkimenetelű tavaszi szereplés segít majd minket céljaink elérésében.”
⚽️💚 Csak így tovább, srácok❗️ Hajrá, VIDOK❗️💚⚽️


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net