Ezüstérem Szolnokon

A szkanderosaink beszámolóját olvashatjátok:

“Az év első versenye nem hozott számunkra érem özönt. Állandó érem beszállítónk (Csabi) sajnos nem tudott indulni Szolnokon. Idősebb Farkas István szerzett egy alanyi ezüstöt, ezen kívül pár pontszerző helyünk volt. A vírushelyzet ellenére meglepően sok induló volt és rengetegen amatőr próbálta ki magát. Volt olyan kategória amiben 25-en indultak, ez a szám még a kétezres évek elején egy gyengébb OB teljes induló számát lefedte. Az elmúlt években meredeken ível a szkander sportot kipróbálók, megszeretők tábora és egyre nagyobb kihívás elé állít minket is, hogy lépést tudjunk tartani a feltörekvő sportolókkal. Reméljük a márciusi Madarason megrendezésre kerülő OB-n sikeresebb lesz a csapat. Addig is elemzünk, megértünk, és felkészülünk.”


Megosztás:

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com