Dunavarsányban kezdjük a tavaszt

Máris folytatódnak a megyei első osztályú bajnoki küzdelmek, felnőtt labdarúgóink hétvégi találkozója előtt Lipők András beszélt a téli felkészülés időszakáról, a játékoskeretben kialakult és kényszerű változásokról, valamint a csapattal kapcsolatos várakozásairól:
⤵️
💬 „A tél folyamán játékoskeretünk alig változott, távozónk nem volt, érkezett viszont Pongrácz Péter Tordasról és féléves kihagyás után Hajagos Dávid is újra csatlakozott hozzánk.
A hat hetes felkészülésünk kisebb sérülések és betegségek ellenére jónak mondható.
6 felkészülési mérkőzést is játszottunk, erős ellenfelekkel, az eredmények mellett a mutatott játék is megfelelő volt. Sajnos két játékosunkra, Stadler Bencére és Dancsa Mátéra hosszabb távon nem számíthatunk, Stadi térdműtétre vár, Máté pedig Achilles-ín-sérülést szenvedett.
Annak ellenére, hogy nagyon komoly két mérkőzés vár ránk az első két fordulóban, remélem, hogy helyt tudunk állni, akárcsak a bajnokság egész tavaszi szezonjában, és a klubhoz méltó helyezést érünk el.”
🆕 Új igazolásunkról is jó véleménnyel van vezetőedzőnk:
„Pongrácz Péter csatár, aki a széleken is tud játszani, de a center pozícióban számítok rá elsősorban. Az első benyomásaim nagyon jók a játékosról, technikailag képzett, ügyes a kis játékban és remek százalékban értékesíti helyzeteit. Bízom benne, hogy az őszi hiányposztunkat jól meg fogja tudni oldani.”
🔜 Ősszel az odavágó döntetlent hozott, szombaton 1️⃣4️⃣ órától viszont Dunavarsányban lépünk pályára, ellenfelünk a dobogó alsó fokáról várja a folytatást.
Kemény mérkőzésre van kilátás, szurkoljunk a csapatnak❗️
Hajrá, VIDOK❗️💚🤍


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net