Bemutatkozik Soóky Norbert ⚽🟢

Norbi személyében az idei nyári felkészülésnek már egy új, ambiciózus, szakmailag is a fejlődésre törekvő vezetőedzővel vágott neki felnőtt labdarúgócsapatunk.

A vele történt beszélgetésből megismerhetitek sport iránti elhivatottságát, korábbi állomáshelyein szerzett edzői tapasztalatait, valamint azt is, hogy szakmai igazgatónkkal milyen csapatot szeretnének építeni a jövő Biatorbágyának.
👇
💬 “Könnyű dolgom van a játékosokkal, mert fejlődni szeretnének és motiváltak, én pedig szeretnék megadni nekik minden eszközt ahhoz, hogy sikereket tudjanak elérni. Vannak próbajátékosaink, meglátjuk, hogy sikerül-e őket beépíteni a csapatba. Úgy tervezzük, hogy két hét után lesz majd a keretszűkítés.
Tizenegyedik éve dolgozom edzőként. Viszonylag fiatalon kezdtem a pályafutásomat és ez alatt az idő alatt próbáltam minél többet tanulni tapasztaltabb kollégáktól. Szívesen fejlesztettem magam és vettem részt minél több olyan oktatáson, aminek köze van a labdarúgáshoz, vagy a sporthoz. Először a futsal edzői képzést teljesítettem, majd a C licencet, az UEFA B licencet és pár hét múlva remélem sikeres gyakorlati vizsgát tudok majd tenni az UEFA A licencen is. Ezek mellett elvégeztem egy sportszervező menedzser, illetve egy személyi edző és egy táplálkozási tanácsadó képzést is.
Edzői karrierem során dolgoztam már minden korosztállyal, U8-tól kezdve felnőtt labdarúgókig, futsal csapattal és nagypályás csapattal egyaránt, illetve van 6 év tapasztalatom a női futballban is. Józsit jól ismerem korábbról, hiszen dolgoztunk együtt. Eredményes évet tudhatunk magunk mögött, ezért is nagyon örülök annak, hogy folytathatjuk a közös munkát és köszönöm a lehetőséget. Terveim között szerepel egy olyan csapat felépítése, amely pályán és pályán kívül egyaránt jó kapcsolatot ápol, egy csapat, mely kezdeményező futballt tud játszani mind védekezésben, mind támadásban. A vezetőséggel együtt szeretnénk, ha minél több fiatal, saját nevelésű játékos kapna szerepet a felnőtt csapat életében, illetve szándékunk, hogy egyre több helybéli játékos legyen a csapatban, akinek a szíve még inkább húz Biatorbágy felé. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy a szurkolók számára is élvezhető futballal tudjunk majd egy sikeres csapattá válni.”
Munkádhoz és a kitűzött célok eléréséhez kitartást és sok sikert kívánunk!
Hajrá, VIDOK! 💚🤍


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net