Bemutatkozó interjú ⚽️

Egykori játékosunkkal a tavaszi sikerekért, újra felnőtt csapatunkat trenírozza Vincze Gábor!

Vincze Gábor személyét először a Ferencváros saját nevelésű, tehetséges hátvédjeként ismerhette meg a magyar futballközeg. Legszebb éveit Sopronban és Debrecenben töltötte, légiósként kipróbálta magát Skóciában, 2005-ben pedig Franciaország ellen pályára lépett a magyar labdarúgó-válogatottban.
👤 Korábbi interjúidat figyelve szóba került, hogy Biatorbágy számodra kiemelt jelentőséggel bír. Egyrészt családoddal a településen igazi otthonra leltél, másrészt aktív pályafutásod befejezése is hozzánk kötődik. Az edzői pályád kezdetén egyszer már dolgoztál a Viadukt SE sikereiért. Vecsésen legutóbb egy nagyon erős, bajnokaspiráns gárdát irányítottál.
• Nehéz döntés volt, amikor labdarúgócsapatunk vezetősége azzal a céllal keresett, hogy vállald el újfent a vezetőedzői munkát?
💬 „Igazából nem volt nehéz a döntés, annak ellenére, hogy úgy gondoltam, hogy ebben az osztályban Vecsést már nem fogom elhagyni soha. Biatorbágyra többször is próbált Cserniczky Tamás elnök úr visszahozni, és Tajti József már nyáron is mondta, hogy jöjjek, de akkor ez még nem volt aktuális. Most viszont találtunk egy olyan megoldást, ahol két csapatot is tudok irányítani, tehát a felnőtt csapat mellett az U12-es ifjakat, fiatalembereket is edzem. Fontos szempont volt természetesen az is, hogy itthon vagyok, nagyon szeretem Biatorbágyot. Ez az új, hosszú távú konstrukció pedig a jövőre nézve is még inkább kedvező.”
👤 Mióta Biatorbágyról, csaknem tíz éve távoztál számos körülmény változott a helyi labdarúgás életét tekintve. Megépült Forrás utcai pályánk, az Iharos festői szépsége mellett így létesítménynek sem vagyunk híján. Az MLSZ Körzetközpontjaként pedig még nagyobb szerepünk van az utánpótlás nevelésében. Megfelelő infrastruktúrával, szakképzett utánpótlásedzőinkkel igyekszünk felkarolni minden focizni vágyó fiatalt, Biatorbágyon és környékén.
• Helyi kötődésű sportemberként persze számodra egyáltalán nem ismeretlen a terep, mégis mik az első benyomásaid a labdarúgó szakosztályról?
Lehet, hogy egy kép erről: 6 ember, álló emberek és fű💬 „Nagyon örülök a fejlődésnek, ez nyilvánvalóan szükségszerű volt. Először is ugye a Kolozsvári pályát építették át, amiben tudomásom szerint gondok adódtak, a kihasználtságának időbeli korlátait tekintetve. Ennek kiváltására a Forrás utcai létesítmény, az Iharos mellett, szintúgy egy csodálatos környezetet teremt. Az utánpótlásnak erre szüksége volt, mivel rengeteg fiatal focizik itt. Nagyon örülök, hogy a Viadukt SE már az utánpótlásban is lépked egyik szintről a másikra, hiszen mikor mi abbahagytuk itt a futballt, akkor ez még nem volt ennyire dinamikus.”
👤 Felnőtt csapatunk egy kevésbé sikeres őszi szereplés után bízik az eredményes tavaszi folytatásban. Találkoztál a fiúkkal és kezdetét is vették a téli felkészülést megalapozó erőnléti edzések. A játékoskeretben nem várható különösebb mozgás.
• Mit gondolsz a srácokról, fiataljainknak lehetőséget adva, becsülettel végezve a közös munkát okkal reménykedhetünk majd egy jobb tavaszi szereplésben?
💬 „Nagyon bízom benne, hogy el tudjuk majd mozdítani a csapatot ebből a negatív szériából. A tabellán jelenleg elfoglalt 11. hely, úgy gondolom méltatlan is a klubhoz, plusz tele volt olyan mérkőzésekkel, amik apróságokon múltak és ezt a tendenciát kell, hogy megfordítsuk. A keretről így az első másfél hét után az a benyomásom, hogy egy nagyon becsületes társaság, tele van fiatalokkal és vannak idősebb játékosok. Azt gondolom, hogyha egészséges lesz mindenki, akkor egy ütőképes, szép támadófocit fogunk tudni játszani, ami reményeim szerint eredményekben is megnyilvánul. Először is a hitet kell visszaadni, az utunkat közösen kitaposva végigcsinálni és akkor rendben lesz szerintem ez a tavaszi szezon.”
👤 A csapat idei első edzőmeccsére január 21-én, szombat délelőtt került sor.
• A Forrás Sportközpontban tértél vissza hivatalosan is a hazai kispadra, hogyan értékelnéd az Alsónémedi elleni találkozót?
💬 „Én az edzőmérkőzésekkel nem nagyon szoktam foglalkozni, főleg az eredményt tekintve. Ma 2:1-re nyertünk, szuper, megvan az első hazai győzelem, de a viccet félretéve jól dolgoztak a fiúk. Látszik, hogy még melóznunk kell, nagyon az elején vagyunk. Voltak periódusok, amik nagyon tetszettek, tehát voltak olyan részek, amikre azt mondom, hogy azok leszünk mi és olyan butaságok is, amiket ki kell még javítani. Nyilván új edző, új társaság, ezt nekik is meg kell szokniuk, össze kell hangolódnunk. Összességében, terhelés szempontjából tökéletes meccs volt és örültem annak is, hogy az időjárás sem befolyásolta a mérkőzés megrendezését.”
Hajrá, VIDOK❗️


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net