Hétvégi összefoglaló az U12-es kiemelt bajnokságban szereplő korosztályunkról

U12-es csapatunk két mérkőzést is játszott előző héten és ezzel befejezte a bajnokság őszi fordulóit. Csütörtökön a BVSC Zugló gárdáját fogadtuk, szombaton pedig az UTE-hez látogattunk.✅

Farkas Arnold értékelése a BVSC ellen: 🗣Különleges mérkőzés volt, a játék szinte összes elemében felül múltuk ellenfelünket, kivéve a kapu előtti helyzetkihasználást. Az első harminc perc egyoldalú játékot mutatott, csak az i-re nem tudtuk feltenni a pontot. A második már kiegyenlítettebbre sikeredett, de ebben a játékrészben is meg voltak a lehetőségeink a kapu előtt. A félév során egy olyan találkozó sem volt, amelyiken ennyi lehetőségünk lett volna, mégis rúgott gól nélkül hoztuk le a meccset. Ennek ellenére elégedett voltam, öröm volt nézni a srácok mutatott játékát!🗣

Farkas Arnold értékelése az UTE ellen: 🗣Befejeződött a bajnokságunk, amely igen hasznos, tartalmas mérkőzéseket hozott, komoly fejlődésen mentek keresztül a fiúk a közel 3 hónap alatt. Az újpesti produkció előtt megelőlegeztem nekik egy hatalmas piros pontot a félévre, öröm volt velük együtt tölteni a napokat, heteket. A zárás ugyan nem sikeredett a legszebbre, ennek ellenére azt gondolom, hogy a mutatott játékunkban, illetve a játékosok egyéniséget tekintve óriási potenciál van bennünk/bennük, további előrelépést várok a következő félévben is!🗣

Hajrá VIDOK!!!✅😊😍⚽️