Értékes győzelem, kettős emberhátrányban

Megyei U15-öseink május elsejével megkezdték a bajnokság alsóházi rájátszásának küzdelmeit. Az első összecsapás előzményeinek ismeretében bátran kijelenthetjük, hogy bravúrgyőzelmet hozott a Kiskunlacháza elleni mérkőzés.

Edzőjük, Fülöp Noel értékelte ezt a nem mindennapi párharcot.
👇

„A mérkőzésünk előzményei sajnos nem a leggördülékenyebb felkészülést segítették elő, hiszen a szövetség kései jelzése miatt, csak a hét közepén tudtuk meg, hogy játszanunk kell szombaton. Ebből kifolyólag nem minden játékosunk tudott eljönni a bajnokira, így kénytelenek voltunk 9 emberrel kiállni. A meccs nagy részében védekeztünk és innen kontrákra rendezkedtünk be. Védekezésünk stabil volt, 1-2 helyzete volt a félidőig az ellenfélnek, Boldi pedig nagyon jól védett, és a megszerzett labdákból jól ugrattuk ki támadóinkat. A második félidő már csapongóbb játékot hozott, elfáradtunk a meccs vége felé és sok helyzetet alakított ki a Kiskunlacháza, de a védelem, Boldi vagy a szerencse megoldotta. A meccs ezen részében már sokszor csak elrúgdostuk a labdát, de így is még két gólt szereztünk, így győztesen hagyhattuk el a pályát, 4-3-ra nyertünk. Több játékost is kiemelhetnénk, azonban ez egy nagyon nagy csapatmunka volt, így mindenkit szeretnék kiemelni.
Minden tisztelet megilleti a játékosokat, hiszen kettős emberhátrányban végigjátszva a mérkőzést, helyenként nagyon jó támadójátékkal megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.”

⚽️ Péntek délután a Tököl csapata érkezik az Iharosba.
Védettségi igazolvánnyal megtekinthető a mérkőzés, ha szeretnék buzdítani a srácokat❗️

Szép volt, fiúk❗️💪 Mindent bele❗️💚🤍


Készítette és karbantartja a Számítógépes.com