Viadukt SE 3 – 1 CSO-KI Sport 🟢⚪️

Felnőtt csapatunk a Pest megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 1️⃣3️⃣. fordulójában Vajda Dániel mesterhármasának köszönhetően aratott magabiztos győzelmet hazai pályán 💥

🎯 Támadónk szemet gyönyörködtető találatai mellett több veszélyes akciót is kidolgoztak játékosaink, és bár Kinyik Ádám hiányzott a védelemből, de hátul is fegyelmezetten tették a dolgukat a társak, az egész csapatot dicséret illeti a mutatott hozzáállásért 🔥
💬 Vezetőedzőnk, Lipők András értékelt a mérkőzést követően:
👇
„Jó mérkőzést játszottunk és annak ellenére, hogy sáros, mély volt a talaj, végig próbáltunk futballozni a vendégcsapat taktikájával szemben. Remek hozzáállással szép támadásokat vezettünk és ma volt még egy extra egyéni (Vajda Dani) teljesítmény is, aminek köszönhetően megérdemelt, magabiztos győzelmet arattunk.”
⚽️ Az ősz utolsó idegenbeli találkozója kemény meccsnek ígérkezik, ugyanis az idén még veretlen Dunaharaszti otthonában lépünk pályára, szombaton 1️⃣3️⃣ órától❗️
Mindent bele❗️💪 Hajrá, VIDOK❗️💚🤍


Megosztás:

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com