A VIADUKT SE NB II-es női röplabda csapatának első bajnoki éve 2021 – 2022.

2021. nyarán vezetőségi döntés született arról, hogy az egyesület létrehoz és elindít egy felnőtt női NB II-es röplabda csapatot a magyar bajnokságban.

Az elsődleges cél az volt, hogy segítsük az utánpótlás korosztályokból kinövő tehetséges játékosok átmenetét, beilleszkedését a felnőtt versenyzésbe.

Ezért meghívtunk a csapatba olyan tapasztalt játékosokat, akik korábban a Nemzeti Bajnokság különböző osztályaiban több évet röplabdáztak.
Közös jellemzőjük, hogy nagyon szeretik a röplabdát, munka és család mellett vállalták, hogy részt vesznek a közös edzéseken és mérkőzéseken.

Hozzájuk csatlakoztak azok a fiatal viaduktos lányok, akik korábbi években, a korosztályos versenyeken már bizonyították rátermettségüket.

Nagy lelkesedéssel vágott neki a csapat a bajnoki idénynek.

Sajnos Róka Péter, aki a csapatot edzette, – adminisztrációs problémák miatt , – nem ülhetett a csapat kispadjára, nem irányíthatta a játékosokat a mérkőzéseken.

Ezt a nehéz helyzetet úgy próbáltuk megoldani, hogy Sándor Péter és Kézér Dávid edzők álltak a csapat mellé, és adtak tanácsot a bajnoki mérkőzéseken.

Ez a csapat és az edzők számára is nehéz és összetett feladat volt, hiszen a játékosok összeszoktatása, beépítése mellett a győzelem is fontos szempont volt.

Az alapszakaszban 12 mérkőzést játszott a csapat, 3 győzelmet szerzett és 9 vereséget szenvedett, ezzel 9 ponttal a csoport 4. helyén végzett.

A tavaszi fodulóban 10 mérkőzést játszottunk, 2 győzelemmel és 8 vereséggel csoportunkban a 4. helyen zártuk a bajnoki évet.

Egy újonc NB II-es csapatnak nem kell szégyenkeznie ezzel az eredménnyel!

Csapatunk játékát és teljesítményét elemezve az alábbi szakmai megállapításokat lehet tenni:

– A nagyon eltérő életkorú, nagyon különböző tudású, és óriási tapasztalat-különbséggel rendelkező játékosokból mindig nehéz egy egységes, és eredményes csapatot formálni.

– Sok esetben megmutatkozott a közös edzések hiánya, nem volt mód a támadási és védekezési formációk megtanulására, begyakorlására és eredményes alkalmazására.

– Az a játékelem, ami a legtöbb problémát okozta csapatunknak, – és döntő mértékben hozzájárult a vereségeinkhez, – az a nyitáfogadás és nyitás volt az egész bajnoki évben.

Alapvetően ez abból eredt, hogy játékosainknak nem volt módja szisztematikusan felépíteni a nagy teremben alkalmazott távoli erős és lebegő nyitások elleni nyitásfogadási alakzatokat. Sem egyénileg, sem csapatszinten nem voltak felkészültek játékosaink az ellenfelek ilyen típusú nyitásaira.

Így csapatunk nem is juthatott el a támadási szakaszba, direkt pontokat kaptunk nyitásokból. Ha nehézkesen tudtuk is fogadni a nyitásokat, nem tudtak játékosaink eléggé erős, hatékony támadásokat szervezni, ezért az ellenfél könnyűszerrel visszatámadott és fölénybe került.

– Hiányzott a feladó-ütő összhang, a sánc és mezőnyvédekezés, a támadás és ütésbiztosítás összecsiszolása, amelynek kialakításához sok-sok óra közös edzés szükséges.

Bízunk abban, hogy az új nagy teremben mindezeket a hiányosságokat ki tudjuk javítani, és játékosainknak hasznára válnak az első NB II-es évben szerzett tapasztalatok.

Álljon itt azoknak a tapasztaltabb játékosoknak a névsora, akik segítették fiataljaink versenyzési rutinját, beilleszkedését:

1. Balázs-Vas Alexandra 6 mérkőzés 2 győzelem

2. Bárd Boglárka 15 5

3. Benkőné Bíró Enikő 15  5

4. Iharos Dóra 15 4

5. Klement Gabriella 13 3

6. Kollerné H. Edit Kitti 7  2

7. Lazányi Annamária 18  5

8. Lovrity-P. Boglárka Katalin 3

9. Rétfalvi Balogh Réka 10  3

10. Vásárhelyi Kriszta 12  3

Soroljuk fel azokat a fiatal játékosainkat, akik életük első NB II-es szezonjában derekasan helytálltak:

1. Bertalan Lúcia 4  2

2. György Anna Barbara 3

3. Kapeller Noémi Panni 16  3

4. Kiss Kira 7  2

5. Kővári Zsófia 4

6. Spitzer Maja 2

7. Szabó Réka 8

8. Szenyán Szandra 3

9. Tordai Csilla 4

10. Varga Violetta 2  1

11. Vincze Liza 12  3

Köszönjük minden játékosnak a részvételt, a küzdelmet, az edzőknek a felkészítést, szakosztályvezetőnknek a háttér biztosítását és segítségét!

Ennek a közös munkának az eredménye a csapat kialakítása, az NB II-es csoportban elért negyedik helyezés, ami azt igazolja, hogy a célkitűzés helyes volt, és jó úton halad a fiatal röplabdások beépítése a felnőtt versenyzésbe.

Budapest. 2022. május 4.

Sándor Péter

VIADUKT SE

Röplabda Szakosztály

Szakmai igazgató


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net