Hétvégi összefoglaló U6-7 korosztályunkról

Egyesületünk legfiatalabb növendékei az idei első őszi Bozsik fesztiválon mutathatták meg tehetségüket.⚽️✅
Abroncsos Gábor, Marozs László értékelése:🗣 Két csapattal vettünk részt a fesztiválon. Az egyik csapat olyan gyerekekből állt, akiknek ez volt az első Bozsik tornájuk. Rajtuk ez látszott is az első mérkőzésükön, kicsit bátortalanok voltak, az idő előrehaladtával azonban egyre inkább felszabadultak, és gólokat lőttek, cseleztek, szereltek. A másik csapatunk már tavaly is részt vett ilyen fesztiválon, ennek megfelelően végig.
meggyőző, bátor, látványos játékot mutattak. Összességében egy nagyon jó hangulatú torna volt, alig várjuk a folytatást, és reméljük, hogy a mostaninál is jobb játékkal rukkolunk elő.🗣
Hajrá VIDOK!!!⚽️😊🥰😍✅

Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net