Edzőmeccsen szerepeltek lányaink

Kungl Vilmos és a lányok a Kolozsvárin játszottak barátságos mérkőzést a Zsámbéki SK csapatával.

Vili örömmel értékelte a látottakat, jó erőfelmérőnek tekintve a találkozót:
👇
„A csapat többségének ez volt az első alkalma, hogy az edzésen gyakorolt elemeket mérkőzésen is alkalmazhassa. A lányok a kezdeti lámpalázat leküzdve nagyon jó mérkőzést játszottak. A vendégcsapat jelenleg még előttünk áll, de jó volt látni, hogy a csapat tudatosan, helyenként szemre is tetszetősen futballozott. Két pályán folyt egyszerre a játék, mind a két társaság gólratörően focizott. Ennek eredményeképp sok gólt lőttek a csapatok.
Rettentő büszke vagyok a társaságra, ügyesek voltak nagyon. További sok sikert kívánunk a Zsámbéki lányoknak! Bízom benne, sok ilyen jó hangulatú mérkőzésben lesz részünk a jövőben!”

⚽️ Ezúton is köszönjük a Zsámbéki lányoknak, hogy elfogadták a meghívást, ezzel is segítve csapatunk felkészülését.

Lányaink jó úton haladnak, hiszen kevesebb, mint egy év alatt valódi csapattá kovácsolódtak össze, amiben igen sok elvégzett munkájuk van.

Bravó, csajok❗🙋‍♀️ Hajrá, VIDOK❗💚🤍


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net