Edzőmeccsen szerepeltek U7-eseink

Labdarúgó palántáink újabb megmérettetéséről edzőjük, Marozs László számolt be a hétfői mérkőzést követően:
⤵️
”Rendkívül hasznos edzőmeccsen vagyunk túl a Kelen SC U7-es korosztályos csapata ellen.
Két pályán, két mérkőzés zajlott egyszerre. Jó volt látni, hogy az edzésen tanultak és gyakoroltak visszaköszönnek az „éles” mérkőzésjátékban is, hasonló játékerőt képviselő ellenféllel szemben. Sok esetben kimondottan szemre is tetszetős támadásokat vezetve rúgtuk a gólokat. A támadások mellett védekezésben is hatékonyan játszottunk. Ebben a korosztályban nem szokás az eredményt számolni, mégis talán a gólok számában mutatkozott némi fölény a javunkra.
Mindkét fél megelégedéssel nyugtázta a meccset, úgyhogy biztosan fogunk még ilyet szervezni!”

🙋‍♂️🙋‍♀️ Gratulálunk fiataljainknak, hiszen mind nagyszerűen játszottak, a Kelen SC csapatának pedig köszönjük a lehetőséget, reméljük mihamarabb sor kerülhet majd egy visszavágóra❗️💚


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net