Rangos utánpótlás tornán vettünk részt Rangos utánpótlás tornán vettünk részt

Újévi tornával kezdték az évet U7-es labdarúgópalántáink, és az ARËNA Törökbálint pályáján mutathatták meg tudásuk legjavát 🏃‍♂️

💬 Fiataljaink múlt szombati szerepléséről utánpótlás edzőik, Abroncsos Gábor és Marozs László egyaránt nagy megelégedéssel számolt be:
👇
„A téli szünet lezárásaként, mely egyben a második félév kezdetét is jelentette, az elmúlt hétvégén Törökbálinton vettünk részt egy 16 csapatos focitornán.
A nevezett csapatok négy csoportba lettek sorsolva, összesen 6 mérkőzést játszottunk.
Mi az A-csoportban az MTK, a Göd és a Szigethalom korosztályos csapatai ellen játszottuk az első kör mérkőzéseit, majd a második kör meccsei következtek a Videoton, az Eger és a Csömör csapatai ellen.
A torna elején még érződött a gyerekeken a téli szünet, kicsit lassan és bátortalanul játszottunk, de ahogy mentek a meccsek egyre inkább belemelegedtünk és jöttek is a jó megoldások, mind támadásban az ellenfél kapuja előtt, mind védekezésben a sajátunknál.
Jó volt azt látni, hogy a mérkőzések közötti olykor nagyon hosszú pihenőidőket is türelmesen és jókedvűen élték meg. Összességében hasznos volt ez a nap, a jövőben az edzéseken és a mérkőzéseken is fel tudjuk majd használni a tornán szerzett tapasztalatokat.
Minden gyerek jóleső fáradtsággal és egy jól megérdemelt éremmel a nyakában térhetett haza!”
🏅
Gratulálunk fiúk, neves ellenfelekkel szemben is remek teljesítményt nyújtottatok, csak így tovább, legyen még sok-sok közös sikeretek az év során❗️💚


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net