Pest vármegyei I. osztály

Győzelemmel zártunk Budakalászon.
Szombaton a 10. fordulóból megrendezett mérkőzésén három pontnak örülhetett csapatunk.
🆚 Budakalászi MSE – Viadukt SE 2️⃣:5️⃣ (1:2)
🔝 Kezdő összeállítás: Lipők B. – Miskei M., Stadler B., Bebők M., Pál B. – Fodor D., Tóth R., Csobánki Á., Rónaszéki B., Vajda D. – Galambos G.
🔁 Cserék: Fröhlich M., Füzér B., Mérey M., Schindler B., Taferner D., Papp Zs.
🎯 Gólszerző: Vajda Dániel (4., 83.), Galambos Gábor (49., 57.) és Tóth Richárd (44.)
👇
💬 „Nagyon jól kezdtünk, hisz megint az első öt percben vezetést szereztünk, majd rögtön rúghattuk volna rá a másodikat, de ziccert hibáztunk és ez talán egy kicsit meg is zavarta a társaságot, ellenfelünk átvette az irányítást. Jól kontráztunk, de nem volt eredménye és a 20. percben egy átlövésből gólt szereztek, ami a Budakalásznak plusz lökést adott. Beleálltunk a párharcokba és látszódott a csapaton, hogy nagyon akar, amit jó volt nézni és jött is a megnyugtató gól még a félidő előtt. A második félidő már teljesen miénk volt, bármit csinált az ellenfél, azonnal reagáltunk rá és óriási gratuláció a fiúknak. Ez a győzelem igazi csapatmunka volt!”
Vincze Gábor vezetőedző
🤩🎉 Szép volt, fiúk! Csak így tovább!
Hajrá, VIDOK! Hajrá, Viadukt❗️💚


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net