Tekintélyt parancsoló győzelem

Magabiztos játékkal folytatták megyei U15-öseink az alsóházi rájátszás küzdelmeit.

A srácok kitettek magukért, igazi örömfoci volt ez a javából. Az egész csapatnak jár a dicséret egy ilyen parádés 4️⃣:0️⃣-ás győzelem után.
Edzőjük, Fülöp Noel értékelte a látottakat:
👇
„A héten a Tököl csapatát fogadtuk a rájátszás második fordulójában, amely meccset bizakodva vártunk. Így is kezdtünk el focizni a mérkőzésen, mi játszottunk fölényben, stabil védekezésünkből jó passzokkal jutottunk el az ellenfél 20-asára, azonban a meccs első részében ez csak meddő fölényt jelentett, hiszen a végjátékunk kapkodó és pontatlan volt.
A fordulópontot egy a védelemben megszerzett labda utáni, szép támadás felépítés végén érkező, távoli védhetetlen lövés jelentette, felszabadult a játékunk ezután. A félidőig megdupláztuk előnyünket egy gyönyörű kapáslövéssel, az ellenfélnek pedig nem hagytunk teret a kibontakozásra.
A második játékrészben folytattuk a magabiztos játékot, és egy újabb szép lövés után már 3:0-ra vezettünk. Számos lehetőségünk adódott ezután még, majd egy szép szabadrúgásból beállítottuk a végeredményt, 4:0-ra nyertünk.
A meccset végig a kezünkben tartva, megérdemelt, fölényes győzelmet arattunk, óriási gratuláció a srácoknak!”

⚽️ Legközelebb a Kiskunlacháza érkezik hozzánk, ez a találkozó azonban csak két hét múlva kerül megrendezésre.
Féltávnál az alsóház első helyén tanyázunk, így joggal bizakodhatunk a rájátszás megnyerésében.
Kérjük, látogassanak ki minél többen a csapat utolsó hazai mérkőzésére❗️


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net