Edzőmérkőzéseken vettek részt a kicsik

Sűrű volt a programja az U7-es korosztályunknak, akik az elmúlt héten megmérkőztek a BVSC és a Budakeszi Labdarúgó Akadémia korosztályos együtteseivel is.

Hasznos találkozókon vannak túl a lurkók, köszönjük a kilátogató szülőknek a biztatást❗️⚽
Abroncsos Gábor és Marozs László értékelte a két mérkőzést:

„Szerdán a BVSC látott vendégül bennünket, ahol a leendő U8-as játékosainkat szerepeltettük. Jó értékmérő volt ez a találkozó, nagyon határozott, dinamikus és kemény ellenféllel szemben mutattuk meg, hogy milyen jó játékerőt képviselünk. A férfias küzdelemben nem csak fizikailag, de technikailag és csapat szinten is azonos játékerőt képviseltünk. Ez megmutatkozott a gólok számában és a párharcok megnyerésében is.
Szombaton, hazai pályán a festői szépségű Iharosban fogadtuk a Budakeszi korosztályos csapatait. Ezen a napon korosztályunk legkisebbjei is bizonyíthattak. Külön öröm volt, hogy végre a szülők is láthatták a gyerekeket futballozni. Három pályán folyt egyszerre a játék, számolatlanul estek a gólok mindkét oldalon. A mérkőzés végén mindkét fél fáradtan és jókedvűen vette át a megérdemelt csokikat.
Büszkék vagyunk a gyerekeinkre a sokszor szemet gyönyörködtető játék és küzdeni tudás miatt.”

A BVSC és a Budakeszi csapatainak pedig ezúton is köszönjük, hogy jó iramú, sok-sok gólt hozó mérkőzésekkel segítették a gyerekek fejlődését❗️🙂

Gratulálunk a fiúknak❗️🙋‍♂️ Hajrá, Vidok❗️💚🤍


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net