Jó hétvégét zárt az U14 és az U15

Közös szakmai stábbal dolgozó csapataink múlt szombaton egymást követően mérkőztek meg az Iharosban.

A kisebbek kezdték a napot, a srácok 4️⃣ – 1️⃣ -re verték iváncsai ellenfelüket, majd az U15 egy 3️⃣ – 3️⃣ -as döntetlent ért el a szombathelyi Lurkó együttese ellen.
💬 Utánpótlás vezetőedzőjük, Tajti András mindkét korosztály szerepléséről elismerően beszélt:
👇
„Elégedettek vagyunk a hétvégén látottakkal, a héten megalapoztak a fiúk a jó teljesítményeknek.
2008-asaink (U14) szinte végig játékfölényben tudtak focizni, annak ellenére, hogy a vezetést az ellenfél szerezte meg. Szépen és tudatosan játszottak a fiúk, több kiemelkedő teljesítményt is láthattunk a csapatban.
A 2007-esek (U15) pedig a Kiemelt bajnoksághoz megszokottan jó iramú mérkőzést játszottak, bár elég korán kétgólos hátrányba kerültek, de nem esett össze a csapat, tudják a fiúk, hogy a hármas sípszóig tart minden mérkőzés. A második félidőre sikerült fordítani az eredményen, itt érezhető volt egy kis megtorpanás a játékunkban, a szombathelyiek egyenlítettek, ezt követően több gól már nem született. Csapat és egyéni szinten is jó teljesítményeket láttam, szeretnénk tovább fejlődni, amihez most minden körülmény adott.”
⚽️ A folytatás most szombaton következik Székesfehérváron, ahol előbb az U14 a Maroshegy ellen lép pályára, majd a nagyobbak mérkőznek meg a Főnix együttesével.
Mindent bele❗️💪 Hajrá, VIDOK❗️💚🤍


Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net